Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

A Kezdet

2017-11-05

Akkor tehát, csapjunk is bele a lecsóba.
Megfigyeltem már, hogy az emberek nagy zöme, hajlamos azt elfogadni, amit az arcába tolnak. Nemcsak a médiára gondolok, hanem például a gyógyszerekről szóló információk, de az élet területén bármire. De ezekre majd később rátérek.
A civilizáció előrehaladtával, olyan dolgoknak adunk nagy jelentőséget, ami alapjaiban huszad, század rendű. Esetleg olyan nagytévedések, mint Szent-Györgyi Albert C vitaminja.
Ezeket simán el hisszük, mert "Bemondta a TV!", ezt sulykolják belénk nap mint nap. Sokszor a féligazságokkal leplezik le a nagy hazugságokat. Általában a két félnek köze nincs egymáshoz.
Pedig a „tisztánlátáshoz” nem kell semmi más, csak egy kis figyelem. Matematikai nyelven, az élet nem sok egy ismeretlenes egyenlet, hanem egy sok ismeretlenes egyenlet. Minden összefügg mindennel. Nem mondom azt, hogy én tévedhetetlen vagyok, csak próbálom összerakni a mozaik darabkákat.
Évek óta már egy egyszerű szűrőn engedem át az információkat, javaslom ezt mindenkinek. A „Ki mondja? Miért mondja?” kérdéspároson átengedett információk, egy kicsivel szürkébb képet festenek.
Az érveimet, elgondolásomat, nem minden esetben tudom alátámasztani egy-egy cikk, vagy hivatkozás linkjével, nem is ez a cél. Nagyon fiatal korom óta szeretek olvasni. Több könyvtárnyi könyvet kiolvastam, sokszor csak egy mondat, vagy gondolat maradt meg a fejemben. Ezeket már biztos nem tudom visszaidézni, hogy hol, s mikor olvastam. Az elméleteimet, pusztán csak a logika, vagy kombinatorika alapján tudom alátámasztani. Esetleg azzal, hogy látszólag két (vagy több) információt egymás mellé rakok, mint két mozaik darabkát. De ezt is majd később.
Elöljáróban, bemutatkozásként csak ennyit.
Mint gyerekkorom egyik kedvelt, ismeretterjesztő rajzfilm (Magyarázom a mechanizmust... ) figuráját, Dr. Agy-ot idézzem:„Legközelebb folytatjuk!”

Hozzászólások (0)